Ági blogja

14.nap. Városnézés Londonban, utazás haza

 

Hajnalban indult a buszunk Exeterből Londonba. Koradélelőtt érkeztünk meg az angol fővárosba azzal a szándékkal, hogy a napunkat London főbb látványosságainak megtekintésével töltjük. Jegyet vettünk a Hopp on, hopp off városnéző járatra, amiről bármikor leszállhattunk, s miután beteltünk a látnivalókkal, bármikor felugorhattunk rá, hogy megtekintsük  a következő látványosságot. Sétáltunk a Buckhingham palota előtt és a St. James parkban, megcsodáltuk  a Trafalgár tér fölé magasodó  admirális szobrát, megnéztük a mi Országházunk mintájául szolgáló  angol Parlamentet, a Wesmister apátságot, s a járatunkra újra felugorva elutaztunk a Towerig, ahol rácsodáloztunk a hatalmas erődre és a Tower Bridge-re. A Temse partján sétálgatva felmerült az ötlet, hogy felülünk a London Eye-ra, de én- ismerve a magam mélységtől való rettegését- inkább elvetettem az ötletet. Most már kicsit bánom az elszalasztott lehetőséget. A buszunk 17 órakor kezdte  másfél órás útját  a Luton repülőtér felé, ahol szembesültünk a ténnyel, hogy a járatunk 1 órás késéssel, 21 óra helyett 22 órakor indul. Három körül érkeztünk haza Gyöngyösre a  langyos , tücsükciripeléstől hangos  magyar éjszakába, ami mitagadás, jólesően ismerős érzéssel töltött el.

13. nap. Bucsú az IPC-től megkoronázva egy bringás kirándulással

Ma volt az utolső tanítási napunk itt az IPC-ben. Elköszöntünk nagy ölelések közepette  egymástól majd  egy meleg kézfogással Paultól is. Gyönyörű, verőfényes napunk volt ma. Nem panaszkodhatom az időjárásra, szerintem jól megusztuk az angliai nyarat, az esernyőm mindössze kb. háromszor volt kinyitva. Szóval ma az eddigiekhez képest is csodás időnk volt. Éva unszolására beadtam a derekam és elbicikliztem vele megnézni a Powderham-kastélyt. 15 km oda és ugyanennyi vissza. David korábban említette, van három bringájuk, s szívesen kölcsönadják az egyiket. Meglkaptam Nicola biciklijét miután kissé lentebb vettük az ülését. Szerintem elrebegtek titkon egy imát , mikor láttak elindulni, hogy ne törjem össze se a bringát, se mást , se magamat. Azt azért elhallgattam előlük, hogy kb. 25 éve nem ültem kerékpáron, csak finoman utaltam rá, hogy már rég nem biciklizem, már csak azért, hogy ne legyenek illúzióik, ha netán még maradtak volna. Csodás helyen, a folyó mellett haladt el utunk. Igaz, szerintem Éva kétszer megjárta volna ennyi idő alatt azt az utat, amit velem "kutyagolva" tett meg, de hősiesen tűrte az én csiga tempómat. Gyönyörködtünk a szép tájban s megleltük a kastélyt is egy kisebb kerülő után.  A parkjaiban dámszarvasok, őzek legelésznek háborítatlanul, maga az épület pedig  valóban impozáns látványt nyújtott. Most már csak abban reménykedem, hogy holnap, mikor terveink szerint London látványosságait járjuk körbe, nem szakadnak le a lábaim az izomláztól. 

12. nap. Tanulás, prezentáció, pub

A mai az utolsó előtti napuk volt a kurzuson, kicsit már elfáradtuk mind, beleértve Pault is, akit-néha úgy tünt-igencsak lemeríthettünk. Fotózkodtunk is, mert Thereza és a többi lengyel IPC hallgató  már holnap hazautazik. És prezentáltunk is. A feladatot csoport munkában kellett elvégezni, jelesül beszámolót tartani angolul. Mi (és a többiek is, mint később kiderült) arról számoltunk be, konkrétan milyen dolgokat, szokásokat tapasztaltunk itt Angliában, ami eltér az otthoniaktól. A mi csapatunk összeszedett vagy hat témakört, azt felosztottuk egymás között, és azt mindenki maga dolgozta ki és ismertette. Ilyeneket mint pl. közlekedés (balra tarts!), elektronikus berendezések, utazáskor tapasztalt dolgok, fürdőszobai furcsaságok. Én a háziállattartásról és a pénzükről állítottam összeegy kis szösszenetet.  Estére bucsú összejövetelt szerveztünk egy pub-ban ,(hol másutt?), amire Pault is meginvitáltuk.

11. nap. Kirándulás North-Devonba

Az utolsó közös kirándulásunknak indultunk neki a mai délelöttön. A cél Észak-Devon, egészpontosan két település: Dunster és Lynmouth volt Mint eddig mindig, ismét Roger volt az idegen- és túravezetőnk, és mintahogy eddig mindig-talán ez már kiderült, egy nagyon sportos férfiről van szó-most is beiktatott egy rövidebb és egyáltalán nem nehéz, de annál látványosabb túrát a buszos kirándulás közepette. Ismét a sziklák magasából csodálhattuk az alattunk a mélységben elterülő óceánt, s azt is elmondta, szemben a távolban Wales látható. Beszélt arról, hogy szereti a walesi embereket, mert jobban kimutatják az érzelmeiket, mint általában az angolok, s hogy szerinte a legszebb nemzeti himnuszuk a walesieknek van. Gyönyörű tájakon és gyönyörű településeken jártunk. Olyanokon, ahol úgy éreztem, minden egyes kő,  minden egyes út, ház a múltat meséli,  s a középkor csak egy karnyújtásnyira van tőlem. Ma egy kicsit irigyeltem az angolokat. Nem a szép tájaikért, a juhaikért vagy a jólétükért, hanem a történelmükért. Mi, Európa szívében, hányattatva tatártól, töröktől, osztráktól, háborúktól, Trianontól nem, vagy csak egészen apró, széttöredezett darabkáit tudtuk mindössze megőrízni a letűnt koroknak, az elmúlt időknek. S ettől sajgott egy kicsit a szívem.

10. nap. És megint iskola

A mai nap délelőtt és délután is iskolában voltunk, s délután rá is húztuk egy fél órát az előző napokhoz képest. Ma sok vicces és érdekes feladatot oldottunk meg. Kár, hogy Severió már elutazott a múlt hét végén, ezeket biztos jobban élvezte volna az ő nyelvtudásával. Jó volt a szinészkedős feladat is, mikor különböző vicces sztorikat adtunk elő felolvasással, és jó volt a szigetes és hátizsákos feladat is. Paul három csoportra osztott minket, majd megrajzoltunk a lapunkon a saját álomszigetünket. Mindent rajzolhattunk rá, amihez kedvünk volt, aztán persze ismertettük angolul a szigetünket. Paul ezt követően a lapokat begyűjtötte, majd hátizsákos papírokat osztott ki, hét üres vonallal. Ide írhattuk, azt hét legfontosabb dologot, amit a hátizsákunkban magunkkal vinnénk egy utazásra. Ezután következett a csavar a sztoriban. Paul újra kiosztotta a szigetes lapokat, de senki nem a sajátját kapta, mintahogy a hátizsákos lapból sem a sajátunkat kaptuk. Adott volt tehát egy sziget és adott volt egy hátizsák hét dologgal, nekünk ebből kellett élnünk, illetve elmagyaráznunk, hogy élnénk meg a szigetünkön. Hát a sziget, ami nekünk jutott, nem igazán bírt sok mindennel. Se szállás, se élelmiszer, se semmilyen állat csak egy árva mackó az erdőben, meg egy fürdő (Spa !)  valahol a sziget egyik végén. Minket bizony az éhenhalás fenyegetett. Jópofa magyar kolleganőm, Anna végül arra az elhatározásra jutott, nincs más választásunk, ha nem akarunk éhen halni, nekünk bizony meg kell ölnünk a sziget egyetlen állatát, a macit. S mivel? Mi mással, mint a bankkártyánkkal, mivelhogy semmi más erre alkalmas dolog nem volt a hátizsákunkban ezenkívül. Ismét sokat nevettünk és igen jól szórakoztunk a sok idétlen ötletünkön.



9. nap. Újra iskolában


Ma délelőtt is, délután is tanultunk. Újra feladat volt a betűzés, a színek, állatok, országok nevei. Majd kérdéseket kellett feltennünk egymásnak, hogy kiderítsünk bizonyos adatokat Picassoról és Livingstone-ról. Írtunk dialógust  rádióreklámhoz, reklámszlogennel, adtunk tanácsokat egymásnak a should és shouldn't segédige használatát gyakorolva. Paul pedig rendíthetetlenül rajzolt nekünk a táblára. Itthon Nicola finom vacsorával várt, mexikói levessel. Szólt, hogy vigyázzak, erős lesz! Felkészültem hát, és meglepetten tapasztaltam, hogy ez bizony messze van attól, amit mi erősnek nevezünk. Kiváncsi lennék mit szólnának a mi "Pokol" és egyéb hasonló elnevezésű szaláminkhoz, vagy ecetes cseresznyepaprikánkhoz?

8. nap. Kirándulás Exmouthba

Többszöri variáció és hosszas tanakodás után ma Exmouthba utaztunk, ahol egy kis tengeri hajókázáson vettünk részt a szomorkásan  szemerkélő, szitáló esőben. 

Éva figyelmeztetett, hogy ez itt nem a békés, napfényes Adria, nem is az általa oly kedvelt és ismert norvég fjordok világa, itt bizony kérem szél van,  eső és hullámok. Indulás előtt beültünk egy helyre, ahol már csak a rend kedvéért rendeltünk egy fish and chipset. Illetve csak  Judit és Éva. Én az utóbbi időben annyit hallottam Évát lelkendezni a lazacról, hogy én azt rendeltem. Csak összehasonlításképen beraktam Nicola aznapi vacsorájáról készített képemet is a fotók közé. Hát azt hiszem jobban járok, ha inkább nála kosztolok! Éva az ebédünk után meghívott egy közös Daedalonozásra, a tengeribetegséget elkerülendően. Hogy ez mennyire jó  ötlet volt! Én sokszor még az Atkár-Gyöngyös busz távot sem bírom ki rosszullét nélkül, nem ám egy hánykolódó hajót. Így csak a teljes erővel rámtörő álmossággal kellet megbírkóznom, a háborgó gyomrommal nem. Pedig a hullámok teljes erővel dobálták a hajónkat, amit én sokszor csak egy kis lélekvesztőnek éreztem ilyenkor. Csúsztak az üres székek, s csúsztam én is a székemmel együtt, míg teljes erőmből kapaszkodtam az egyetlen biztosnak tűnő pontba, az ablakom alatt futó párkányba. A hajóutunk igazi célja azoknak a tengerparti szikláknak a megtekintése volt, amelyek több tíz, száz évmillókkal ezelőtt keletkeztek , s melyek ott vöröslöttek az óceán partján. A többiek fentről szemlélték mindezt, a hajó nyitott fedélzetén, de én megelégeltem a fagyoskodást, és inkább a fedett hajórészt választottam a hideg és az eső helyett.

7. nap. Óceán, sziklafal, sziklafal, óceán és csalfa asszonyok

Ma ismét közös kiránduláson vettünk részt Roger szárnyai alatt. Utunk első célpontja egy gyönyörűséges kis halászfalu, Bostcastle volt. Valamikor a halászat volt a fő megélhetési forrásuk, most inkább úgy vélem, az idegen forgalom a fontosabb. Fő látványosságuk egyike a boszorkányokat és varázslatokat bemutató múzeum. Idő hiányában sajnos csak végig szaladtunk ezen a múzeumon, de így is sok érdekességet, látnivalót csodáltunk ott meg. A településnek kikötője van az óceánra, amelyet óriási sziklafalak határolnak. Az erős szélben háborgó óceán minduntalan hangos robajjal vetődik az égnek meredő szikláknak. Kis csoportunk e sziklafalak tetejéről csodálta a tenger és szél együttes erejét, miközben a sziklák tetejéről már láttuk a távolban a következő célpontunkat: Tintagelt. Ez e település arról nevezetes, hogy itt született Artúr király, miután a szépséges Yguernen Merlin varázslatától tőrbe esve, akaratán kívül házasságot tört Uther királlyal. E kalandból született Artúr. (Aki ugyan valószínűleg nem létezett, legalábbis nem, mint király. Ha élt, akkor inkább hadvezér lehetett az 5.sz végén - 6.sz elején. S rossz hírem van, a kerekasztal lovagjait is csak a gazdag fantázia alkotta meg.) Tintagel egykori ura, úgy gondolta, csavar egyet a történeten, s ha már a monda szerint itt született Artúr, hát ő megépíti a várát. A dolog szépségéből nem von le semmit az az apró tény, hogy mindez a hős Artúr tevékenykedése után kb. 7-800 évvel, a 13. sz-ban történt. Jó magasra és jó nagy alapterületen építette meg. Sajnos, ma már csak romokat láttunk, de a két várrészbe való eljutáskor elénk táruló látvány, kárpótolt minket mindenért. Ráadásul rábukkantunk Évával egy hajdanvolt kert romjaira, amelyhez a tájékoztató szerint a Trisztán és Izolda történet köthető. Izolda itt találkozgatott titokban Trisztánnal, miután hozzáment Márk királyhoz, Cronwall urához. Egy  újabb csalfa asszony!


6. nap. Amelyből megtudod, mi az a Csárda to the yellow horse és  mi a  "Szösz-mösz"

A tegnapi nap vásároltunk, ill. a vásárlással kapcsolatos feladatokat oldottunk meg a délelőtti óránkon, ma pedig étterembe mentünk. Persze csak képzeletben. Egész pontosan az volt a dolgunk, hogy alkossuk meg a saját éttermünk étlapját. Szerepeljen rajta a nevünk, az előételeink, főételeink, desszertjeink és italaink is. Én a magyar Nórával és szlovák Tatjánával kerültem egy csoportba. Egy igazi magyar-szlovák éttermet terveztünk, ahol mindkét nemzet saját ételspecialitásai szerepeltek. A nevünk Tatjáná kezdeményezésére Csárda lett, az én javaslatomra megspékeltük egy kicsit, így lett az éttermünk teljes neve: Csárda to the yellow horse. (Sajnos nem tudtuk a csikó szó pontos megfelelőjét, és már időnk se volt kikeresni a szótárból így lett horse.) A többiek szerint túl sok very strong pálinkát ittunk a csárdánkban.

A délutánunk teljesen szabad volt, így Éva és csoporttársai  vezetésével eimentünk Sidmouth-ba, amit Judit nemes egyszerűséggel csak "Szösz-mösz"-nek hívott, mivel olyan pöszésen kell kiejteni a nevét. Ez az a városka Exetertől kb. 50 perces busz útnyi távolságra van, és a partjait az Atlanti-óceán mossa. Most úgy látszik, kifejezetten jó idő volt (értsd: épp nem esett az eső és néha kisütött a nap), mert többen is nyakig merültek a habokba. Én, a puhány magyar, aki a Balaton 25 fokos vizébe is csak kellő latolgatás után merészkedem be, de legalábbis 35-40 fokos kánikulának kell ehhez lenni, szóval én szent borzadállyal gondolok most is ezekre a mindenre elszánt britekre, akik az óceán fodrozódó hullámaiban lubickoltak. A városka egyébként nagyon gyönyörű, mint ahogy az idevezető út is az volt. Éva többször emlegetett egy tipikusan angol édességet vagy inkább süteményt, amit már rég szeretett volna megkóstolni. A nevét most nem írom le, mert már elfelejtettem, csak a végére emlékszem, ami krém és tea. Az elején meg valami sarokféle van. Nézd meg Éva blogját, ő is biztos ír róla. Szóval többszöri próbálkozás után találtunk egy helyet, ahol tudtak nekünk ilyet adni. Ez tulajdonképpen egy pogácsa féle, de édes, s a mienkben mazsola is volt. Kaptunk hozzá egy lágy vajjá köpült tejszint, s egy kevés dzsemet, meg teát. Ez így mind együtt adja ezt a bizonyos édességet. Tényleg finom volt. A kirándulásunk végeztével visszabuszoztunk Exeterbe az emeletes busz felső szintjén ücsörögve és gyönyörködve az elvonuló tájakban.

5.nap. Egy esősnek ígérkező nap sok napsütéssel és nevetéssel

  • Reggel borongós, szomorkás időre ébredtünk. Aztán mégis csodás napsütéses napunk lett, kb. 20-22 fokra kúszhatott fel a hőmérő higanyszála. Az időjárással kapcsolatban két dolgot figyeltem meg az angoloknál.  Az egyik, hogy nem véletlenül tarja a fáma, hogy az angolok, fő társalgási témája az időjárás. Ezt a tételt ugyan nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni, de azt tudom, lassan nekünk is fontos beszédtémánkká válik, mert annyira változékony. Soha nem tudod, milyen lesz egy óra múlva. A másik észrevételem az, hogy teljesen más a hőérzetünk, mint nekünk, akik a 35-40 fokos kánikulából érkeztünk. Ha egy kicsit kisüt a nap, már kapcsolják is be a légkondit, ventillátort. Idejövet a buszon majd' megfagytam, olyan erővel ömlött rám a hideg levegő, miközben alig volt kinn 18-19 fok. Szerencsére Judit hamar kezelésbe vette a rendszert és megmentett a hibernálástól.
  • Ma délelőtt és délután is iskolában voltunk. Paul jó feladatokat hoz nekünk mindig, mi  pedig igyekszünk azokat megoldani és közben sokat nevetünk. Ma szó volt nyelvtörőkről is, Paul írt néhányat angolul, majd minden náció felírt a táblára egyet a saját anyanyelvén, s elmagyarázta, mit jelent. Nagyon jól szórakoztunk egymás nyelvi bolondságain. Severió szerint a magyar nyelv olyan mintha azt mondanád: mek-mek-mek. Mi pedig az olaszok tin-te-tente-tint-jén derültünk és persze a többiek számunkra furcsán, kimondhatatlannak tűnő nyelvtörőin. Paul megint lenyűgözött a táblai rajzával. Obi- Wan Kenobit és Darth Vadert ábrázoló rajza megér egy fotót. Már félig letörölte, majd a kedvemért újra megrajzolta Obi-Wan-t, hogy le tudjam fényképezni.

4. nap: Mese az iskoláról és négy kutyáról 


Ma volt az első nap, hogy egyedül mentem az iskolába. Nicola reggel még megkérdezte, hogy biztosan ne menjünk együtt, de én feleslegesnek tartottam. Egy utcánál a végén azért elbizonytalanodtam kissé, korábban fordultam jobbra, mint kellett volna, de aztán rájöttem, hogy bizony nem jó felé megyek. Ám végül mégis sikeresen megérkeztem az IPC-be, méghozzá késés nélkül.

A mai délelőtt ismét nagyon jó volt. Paullal először szóláncot játszottunk, azt a fajtát, amikor kijelented angolul, hogy vásároltál valamit, és a többiek mind megtoldják újabb és újabb dolgokkal. Aztán a számok használatát gyakoroltuk a különböző mértékegységekkel, fokkal, százalékkal jelölve, csak úgy, mint a sorszámneveket, az évszámok  írásának (és mondásának) különböző módozatait. A legnagyobb sikere a rajzolós activitynek volt. Paul két csapatra osztott bennünket, s míg a táblára felrajzolta 1-1 csapattag a tanárunk által megadott foglalkozást (ugyanazt mindkettőnek, és persze a padban ülők nem tudták, hogy mi az), addig a többieknek ki kellett azt találniuk az adott foglalkozást a rajzok alapján. Aztán az állatok angol elnevezései következtek, de ezt már a táblánál lévő 1-1 csapattag adta fel a másiknak. Severió kutyáját sajna nem fényképeztem le, egyesek szerint "It is Jurassic Park!" Amúgy a táblai rajzban szerintem Paul verhetetlen. Bármit képes rajzzal megmagyarázni.

Ja, nem mellesleg, egy új társsal bővült a csapatunk. Theresa Lengyelországból érkezett, csak eddig egy olyan kurzuson volt, ami nem volt az ő nyelvtudásának megfelelő, így kurzust váltott és nálunk kötött ki. Én pedig örülök neki. Ma ő volt a társam, s egész jól elboldogultunk!

Délután busszal mentünk Dartmoorba, a nemzeti parkba. Csodás dombokat másztunk meg, és még csodásabb sziklacsúcsokat láttunk. Az idegenvezetőnk ismét Roger volt az ő lenyűgöző személyiségével. Természetesem biciklivel érkezett a találkozóul kijelölt pontra -ezt csak úgy leírom, de azért érdemes lenne látnotok ezeket az emelkedőket, amik Exetert szabdalják. Szóval, visszatérve Rogerre, azt hittem a dombokat is bicajjal mássza meg, de visszafogta magát. Lazán berkata a kerékpárt a busz csomagtartójába, majd visszaérkezve kikapta, s a két órás (tudom, ez azért nem olyan sok) túra után felpattant  rá, majd elporzott. Varázsos volt a hely természeti szépsége, az embermagasságú, sűrű páfrányokkal, a dombok között megbújó kis patakkal, az apró rózsaszín és sárga virágokkal. Roger azt mondta, itt forgatták a Sátán kutyája című filmet. Ha hazaértem, biztos  újra megnézem!

Hazatérve Nicola ismét inycsiklandó finomságokkal kényeztetett, Daviddal pedig el tudtam beszélgetni néhány politikai kérdésről (Trump, Brexit) - ezért igazán vállon veregetem magam, még akkor is ha csupán néhány mondatra futotta tőlem! Aztán Dartmoonról kérdezett, majd említettem neki, hogy blogot írok az itt tartózkodásunkról. Mire megkérdezte, hogy a kutyákról írtam-e már. És Tényleg! Még eddig róluk egy szót sem írtam. Pedig van három nagyon helyes, barátságos kis kutyusuk: Winnie, Lottie, Jeanie. Mindhárom imádni való. Ja és szeretik a sárgarépát! Tudom, hogy létezik ilyen, de számomra elég fura, az enyém szemét sem vetette ilyesmire.

3.nap.Nyelvtanulás,Topsham,pub


A mai nap fényes, napsütéses reggellel indult. Sütött a nap és meleg volt. Nem igazolódott be Nicola jóslata. Mert reggel, ígéretéhez híven újra elkísért a suliba. Mondtam is neki, most már tényleg igyekszek memorizálni minden kis sarkot, s biztos emlékezni fogok a kis utunkra. Szóval, ahogy sétáltunk az IPC felé, megjegyeztem, milyen meleg van, mire ő szkeptikusan válaszolta, ja most. Ez amolyan "várd ki a végét" most volt. Ám szerencsére egész nap gyönyörű, napsütéses időnk volt, az eső még hírből sem köszöntött reánk. 

Ma volt az első olyan napunk, mikor délután is tanultunk. Paul beszéltet bennünket és közben új szavakkal bővíti szókincsünket. Bírom a táblára rajzolt kis skicceit az orrszőr nyíró ollóról meg a szántó-vető emberkéről. Ma dolgoztunk kis csoportban, nagy csoportban és egyénileg is. Jókat játszottunk és sokat nevettünk. Az anyagaimat és a hozzátartozó feladatokat lelkiismeretesen elteszem, mert megígértem Évának, hogy részletesen beszámolok neki arról, milyen módszerekkel tanít minket Paul.

Éva szeretett volna Topshambe elmenni, de lehetőleg kerékpárral. Lelkesen neki készülődtem én is (sportcipő- ritkán van rajtam, farmer rövidnadrág), aztán el kezdtem gondolkodni. Tulajdonképpen milyen messze is van ez a Topsham?-kérdezem tőle. A távolság tényleg nem nagy, mindössze 15 km. Ez oda-vissza harminc! Én kb. 25 éve ültem utoljára bringán. Talán nem ez a túra lenne a legalkalmasabb az újrakezdésre. Ráadásul nem egy Éva kaliberű sportlady-vel. Így aztán maradt a buszozás. Ez se volt rossz, kipróbáltuk a híres angol emeletes buszt. Ami szokatlan volt, az a tisztaság, csend a buszon, s hogy nem volt túlzsúfolt. Mondhatnátok, hogy ja persze, hát emeletes busz! Ilyenkor a pécsi, budapesti csuklós buszok reggeli és délutáni embertömegeire gondolok, mikor egy tűt sem lehet leejteni, olyan sokan préselődünk egymásnak. Szóval Topshamet busszal jártuk meg, de egy kicsit beárnyékolta a dolgot, hogy mindkettőnknek igyekeznünk kellett vissza, hogy a háziaknak ne ránk kelljen várni a vacsorával. Nicola mindig nagyon kitesz magáért, igazán nem lehet panaszra okom. Ma pite volt valami isteni finom fűszerezésű csirkehússal, gombával és sok zöldséggel töltve. Ehhez finom zöldsalátát ettünk, majd jött a desszert. Desszert mindig van, ezúttal citromos, vaníliás puding egy Nicola által sütött kaláccsal. Bár a tegnapi gyümölccsel, vanília fagyival tálalt sütemény gondolatára még ma is összefut a nyál a számban. Így is késtünk egy kicsit. Igaz, írtam Davidnak egy üzenetet, hogy kissé kések, Nicola azt mondta, már attól félt, elvesztem.

 Mindenesetre Topsham egy csodás kis falu. Gyönyörű épületekkel, templomokkal. Valami oknál fogva itt nagyon vonzódnak a gótikához. Az alig 150 éve épült templomok is (neo)gót stílusuak, csúcsíves ablakokkal, mérművekkel. Estére találkozót beszéltünk meg a társainkkal a katedrális előtt (ez igazi gót épület:), s beültünk egy pub-ba. Ha már itt vagyunk, ezt igazán nem hagyhattuk ki.

2. nap. Hát lássuk azt a híres IPC-t!


A finom reggeli után Nicola elkísért az IPC központba, ahol a kurzusunkat tartják. Mivel az én vendéglátóim nem nagy távolságra laknak az iskolától, gyalog mentünk. Csak mikor már majdnem megérkeztünk, kezdett felsejleni bennem a szörnyű felismerés, hogy, én innen nem fogok visszatalálni egyedül. Lelki szemeim előtt már láttam magam bolyongani az esti alkonyatban a folyó melletti kis utakon, kétségbeesetten keresve a házat, hol párnára hajthatom a fejem. Ugyanis mindenféle kis rejtett lépcsőkön, a házak közt megbújó átjárókon jutottunk le az Exe folyó partjára Nicolával, aminek mentén megérkeztünk az IPC központba. Kétségeimet elmondtam Nicolának is, aki megnyugtatott, semmi baj, írjak neki egy sms-t, majd értem jön. Az IPC központban összeállt a csapat, s kiderült, magyar fölény van. Csak a mi kurzusunkon a kilencből öt hallgató magyar nemzetiségű. Van még két olasz egy cseh és egy szlovák nő. Tanárunk, Paul, (aki egyébként skót-ezt elmondta nekünk) türelmesen, játékosan, és nagyon beszéd centrikusan próbál minket rávenni az angol nyelvű kommunikációra. Úgy néz ki, sikerül neki. Délután Roger - aki David szerint egy "good guy"- tartott nekünk egy exeteri idegenvezetést. (Remélem olvasod ezt Márk! Good guy, nem good gay-ezt tőled tanultam!)  Bementünk az exeteri  katedrálisba is. Lenyűgöző látvány volt! Itt álltam és csodáltam az angol gótika e remekművét ( a tornyok román korból valók), a legyezőboltozatot, a csodás mérműveket, a festett csúcsíves és rózsaablakokat. Roger tényleg egy god guy. Rengeteget tudott mesélni a látnivalókról, s tette mindezt olyan hévvel, elragadtatással, hogy egyáltalán nem csodálkoztam, mikor más látogatók is csatlakoztak a csapathoz, hogy hallják az előadást. Reggeli aggodalmaim, miszerint nem találok vissza a vendéglátóimhoz, nem váltak valóra, hála a térképemnek. Elláttak ugyanis minket mindenféle térképpel, aminek a segítségével a katedrálistól könnyen visszataláltam a hostomhoz, aki valami csodás vacsorával várt. Ja és megígérte, hogy másnap is elkísér az IPC-be, hogy tudjam memorizálni a folyó melletti kis utat.

1. nap: Indulás és érkezés

Kalandosnak és izgalmasnak igérkező utunkat reggel fél hétkor  kezdtük Judit kolléganőmmel  a Ferihegy 2. reptérről. Hoszú út állt előttünk, hiszen terveink szerint 16.45-kor érkezünk meg Exeterbe. Azt gondolom, egész flottul zajlott minden. Azt ugyanan  kicsit nehezen tudtam elképzelni a magyar viszonyokhoz és távolságokhz szokott gondolkodásmmal, hogy miként lehet az, hogy egy városnak (London) hat repülőtere van, és míg egyikről eljutok a másikra másfél órát kell buszozzak az autópályán, de mint tudjuk, ez itt Anglia. A Heathrow  reptér buszpályaudvarán aztán felszálltunk a buszunkra, és várt ránk még egy több, mint három órás út. A buszsofőrünk egy kedélyes úr volt, aki indulás előtt vidáman elbeszélgetett az utasokkal, akik láthatóan jókat derültek a mondandóján, majd félúton begurult egy parkolóba és közölte, most 20 percet pihenünk. Így  késéssel ugyan, de megérkeztünk Exeterbe. A vendéglátóim végtelenül kedvesek, ez számomra már a bejelentkező e-mai után kiderült. A könnyebbség kedvéért fotót is küldtek magukról, hogy azonnal megismerjem őket. Tényleg azonnal megismertem őket. Nicola csodás finomsággal, David pedig a jó humorával lepett meg. Mikor mondtam nekik, hogy én annyira azért nem beszélek jól angolul, David azt válaszolta, nem baj, legalább majd megtanulnak  magyarul. Izgatottan és kiváncsian várom az első napomat az kurzuson, kicsit úgy, mint a gyerekek, akik először indulnak útra az új iskolájukba. .

Ide írhatsz...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el