Éva blogja

Augusztus 25.

Elérkezett a búcsúzás pillanata. Előtte azonban még annyit nevettünk, amennyit a két hét során talán soha. Alison három csoportra osztott minket, és minden csoport minden tagjának el kellett mondani valami különlegeset magáról, ugyanazt a sztorit, csak három különféle változatban. Persze csak egy volt igaz belőle. A másik két csoport kérdéseket tehetett fel, hogy lebuktassa, aki hazudott, a végén pedig szavaztak, hogy kié volt az igaz történet. Egyik-másik csoporttársamból úgy folyt a hülyeség, hogy öröm volt hallgatni, és néha fulladoztunk a navetéstől. A délelőtt a "bizonyítványok" kiosztásával és fagyizással zárult.

Délután Ágival biciklire ültünk és elmentünk Exeter egykori grófjának birtokába. A kastályt körülvevő parkban dámszarvasok szaladgáltak, a patakban pedig kócsagok tollászkodtak. Ági tanárnőnek gratulálhatunk, mert gyerek kora óta nem ült biciklin, ma pedig letekert 30 kilométert.

Holnap megállunk egy rövid városnézésre Londonban, aztán irány haza!

Augusztus 24.

Ma délelőtt mindenki bemutató tanítást tartott, melyet írásban értékeltek a többiek is, és Alison is. Jó ötleteket szereztünk egymástól és nagyokat nevettünk, mert mindenki ötletes, vicces feladatokat talált ki. Holnap délelőtt újat már nem tanulunk, csak lezárjuk a két hetes kurzust. Már nagyon várom, hogy hazaérjek a családomhoz, de kicsit szomorú lesz megválni a csapattól, sok lelkes tanárral ismerkedhettem meg.

Délután az itteni egyetemet néztem meg. ,Az egyetem patinás épületei gyönyörű parkban bújnak meg, évszázados fák és kis tavacskák között.

Augusztus 23.

Egész napos kirándulásra vitt minket az iskola, mégpedig Devon megye északi partjára. Ez a vidék tetszett eddig a legjobban, mert melegebb, barátságosabb a táj, mint Cornwallban volt, bujább a növényzet, vörös, termékeny földek váltakoznak sötétzöld legelőkkel, melyeken tehenek és juhok legelnek. Eldugott vidék, kanyargós, szűk völgyekben lehet megközelíteni, ahol alig fér el az utakon két autó. A tengerpart is szelídebb volt, hiszen a távolban Welsz partjait láthattuk, mely védettebbé tette a partvonalat. A középkori hangulatú Dunster ódon falai között eltöltött néhány óra után átbuszoztunk a tengerparti Lyntonba, majd a "Sziklák Völgyéből" a tengerparti sziklák tetején kanyargó ösvényen átsétáltunk Lynmouthbe. Hazafelé másik utat választott az idegenvezetőnk, a busz néha éppen, hogy elfért a kanyargós úton és az ötszáz éves kőkídon, melyen átvezetett az utunk. A képek magukért beszélnek.

Augusztus 22.

Ma a csütörtöki mikrotanításra kellett felkészülni párban vagy hármasával. Én egy Nicoletta nevű kedves spanyol tanárnővel készültem, sok ötletet elvetettünk, mire megszületett az óra menete.

Iskola után több társunkkal elmentünk a helyi múzeumba, ahol érdekes kiállítást tekintettünk meg Exeter történetéről a földtörténet legrégebbi korszakaitól napjainkig. Ági történelmi szemmel nézte, különösen tetszett neki a rengeteg pattintott szakóca. Az emeleti részen különböző kontinensek távoli kultúráinak ősi eszközei, harci felszerelése, rituális maszkjai és ruházata volt kiállítva.

Miután hazabicikliztem, épp, hogy meg tudtam vacsorázni, már indultam is le újra a városközpontba. Rekordsebességgel tekertem le a katedrálishoz, ahol 7 órától másfél órás "Ghosts and Legends című körsétán vehettem részt. A különböző témájú sétákat helyi önkéntesek vezetik piros kabátban, és teljesen ingyenesek. A mi idegenvezetőnk sok állomáson megállva kalauzolt végig bennünket a város sokszáz éves, kísértethistóriák és legendák övezte épületein, néha vicces, néha hátborzongató történeteket mesélve nekünk rég meghalt püspökökről, szerzetesekről, urakról és közemberekről, tragikus szerelmű párokról és kegyetlen kivégzésekről. Szentelt vizet is hozott, hogy megvédje magát a kísértetektől, csak kevés volt nála, így nekünk már nem maradt. A végén az itt látható oklevelet kaptuk sikeres életben maradásunk emlékére.

Augusztus 21.

Ma nagyon jól kezdődött a nap, mert a házi néni kölcsönadta a biciklijét, és így a buszt megelőzve száguldottam le a központba az iskolába, ráadásul a bicikliút kikerülte a forgalmat, így autók helyett legelésző tehenek mellett haladtam el.

A mi nap nagy része az angol írás és olvasás módszertanának tanulásával telt el, nem győztem lejegyezni a jobbnál jobb ötleteket. Ráadásul a módszerek kipróbálására hozott anyagok ma pont az általános iskolás korosztálynak szóltak, így különösen tetszettek. Persze megint minden ötletet továbbfejlesztettünk, újabb változatokkal gazdagítottunk. A legjobb ötletei a spanyol Marianak voltak, mindig ráérzett, hogyan lehet egy feladatot még személyesebbé, még érdekesebbé tenni.

Iskola után, (vagyis három óra után), felfedező útra indultam a rózsaszín bringámmal az Ex folyó partján. A folyónak sok a mellékága, és mindegyik között biciklis,- vagy sétautak húzódnak, így egy darabig bolyongtam, míg megtaláltam az úti célom felé vezető, ártéri erdőkkel szegélyezett utat. Végül egy Turf Lock nevű fogadónál kötöttem ki, ahonnan már látszott Powderham, Exeter egykori grófjának birtoka és kúriája. Pénteken a teljes délutánunk szabad, akkor lesz idő azt is megnézni.

Holnap is biciklivel megyek.

Augusztus 20.

Mára egy hajókirándulást szerveztünk a Jurassic Coastra. Vonattal mentünk el Exmothba, abba a városkába, ahol az Ex folyó a tengerbe ömlik. Reggel még apály volt, így a folyó rendkívül sekély volt, a torkolatnál kilátszott az agyagos medre. Exmouthben "fish and chips"-et ebédeltünk, majd felszálltunk egy hajóra, mely egy két és fél órás körre vitt bennünket. A partvonalat végig vörös, vasban dús sziklák övezik, melyek állandó mozgásban vannak. Helyenként a sziklák kora meghaladja a 250 millió évet, másutt csak "fiatal", mindössze 20 millió éves testvérkéik bámulják a tengert. Mivel a part rögtön nyílt tengerre néz, még napos időben is sokat fúj a szél, ma viszont kifejezetten borús, esős napunk volt, így elkelt rajtunk a sok réteg ruha és a vízálló felszerelés. A tenger erősen hullámzott, nagyokat nevettünk egymáson, milyen labilisan közlekedtünk a csúszós fedélzeten. A kormoránok és a sirályok bezzeg jól érezték magukat, csapatokban fészkeltek a sziklákon. A hajó személyzete is stabilan állt a lábán, rövidnadrágban és pólóban, amíg én fölül négy, alul két rétegben éreztem jól magam. Furcsa volt megfigyelni délután a folyót, tele volt vízzel, hajók úszkáltak rajta. Hatalmas különbség van dagály és apály vízszintje között.

Augusztus 19.

Tegnap egész napos kirándulást szervezett nekünk az iskola. Roger a tőle megszokott lelkesedéssel mesélt egész úton.

Mivel elől ültem, jól hallottam a buszsofőr és Roger társalgását is, és számomra ez is feldobta a kirándulást. A sofőr igazi devoni ember, ízes tájszólással beszélt, és végtelenül jókedélyű, az életet megfelelő humorral kezelő ember benyomását keltette. Devonban és Cornwallban mindenkiről meg tudja állapítani, hogy melyik faluból jött, a dialektusa alapján. Utánozta is a különböző térség dialektusait, de nem csak ezen nevettünk nagyokat, hanem egyéb anekdotáin is.

Roger is szórakoztatott bennünket a buszon, felolvasott a világ minden tájáról összegyűjtött angol nyelvű feliratokat, amelyek, a helytelen nyelvhasználatnak köszönhetően, teljesen mást jelentettek, mint amit a felirat írói akartak.

Első megállónk Boscastle volt, egy kicsi halászfalu, ahol valaha szardínia halászatból éltek az emberek. Itt a téglaépületek helyett palatetős kőházakat láttunk, idilli környezetben. Egy folyó torkolatánál épült a falu, lenyűgöző látvány tárult elénk, amikor felmásztunk a torkolatot szegélyező magas sziklák tetejére, és megpillantottuk az Atlanti Óceán fenséges vizét. A tengerből kiálló sziklák körül vadul kavarogtak a habok.

Ágival bementünk egy boszorkánymúzeumba is, itt mindenféle hiedelmekről olvashattunk, és morbid tárgyakat nézhettünk meg a boszorkányok életével, illetve üldözésükkel kapcsolatban. Többek között emberek megátkozására használt gémfejet, állati szerveket tartalmazó üvegcséket állítottak ki.

Utunk következő állomása Tintangel volt, ahol egy 13. században épült vár romjai között sétáltunk. A várat egy Richard nevű gróf építtette, miután elolvasta egy norman "történész" írását, aki pusztán legendákra alapozva azt állította, hogy Tintangelben fogant Artúr király. Ma Artúr király szülőhelyeként emlegetik a várat, annak ellenére, hogy ha létezett is Artúr, valószínűleg inkább az angolszász hódításnak vérmesen ellenálló hadvezér lehetett, és az ötödik század elején élt, tehát nyolcszáz évvel a vár felépülése előtt. A gróf mindenesetre lenyűgöző helyet talált a vár felépítésére, a két fő udvar között óriási szakadék tátong, és itt bújik meg a sziklák alatt "Merlin barlangja", ahol állítólag a híres varázsló rejtőzködött valaha. (Ügyes lehetett, mert a dagály időnként teljesen belepi a barlangot.) A vár alatti meredek sziklákon most lépcsőkön közlekedhetnek a turisták. Mivel a helyet minden oldalról tenger veszi körül, ki van téve az időjárás viszontagságainak, ezért állandóan erős szél fúj. Ágival abban a kőkerítéssel körülvett kertben ültünk le ebédelni, amely a legenda szerint Trisztán és Izolda titkos éjjeli románcának helyszíne volt valaha, ide bújtak el Izolda férje elől. Minket most a széltől óvtak meg ezek a falak, így jóízűen tudtunk falatozni.

Augusztus 18.

Pénteken laptopot vittünk, mert IKT-s tanításról lettt volna szó, de felmondta a szolgálatot az iskola internethálózata, ezért egész délelőtt nyelvóránk volt, különleges kifejezésekkel, mai szlenggel, mégpedig Esterrel, egy fiatal tanárral, aki többek között Magyarországon is tanított már.

Délután Sydmothbe mentünk, egy tengerparti városkába, amely a szép vörös szikláiról híres. A különleges fényviszonyok között szépen fénylettek a sziklák. Felsétáltunk egy szép függőkertbe is, ahol a pálmafák és a buja zöld növények között szépen gondozott parkok és dúsan virágzó bokrok bújtak meg. Egyébként az egyik parkban nyugdíjasok crochetet játszottak, ami máshol már lényegében kihalt, csak az Agatha Christie filmekben lehet még látni.

A városka egyik kávéházában meg kellett kóstolnunk az itt olyan jellegzetes Devon/Cornish Cream Tea-t. Ne tévesszen meg senkit, ez nem tea, bár azzal szolgálják fel, hanem egy kicsit a pogácsára emlékeztető sütemény, amelyre lekvárt és egy "clotted cream" nevű, enyhén édes, krémes tejterméket kellett tenni. A teához mindenki külön kapta a csészét, saját kannácska teát és saját kancsó tejet. Mikor hazaértem, kiderült, hogy a házinéni is pont ezt készített desszertnek, melyet a vacsorára készített "English Breakfast" után tálalt fel. Már alig bírtam, de becsületből megettem.

Augusztus 17.

A mai nap volt eddig a legélvezetesebb és a leghasznosabb az iskolában. Csupa nem hagyományos, és a diákokat megmozgató, motiváló nyelvtanítási módszert próbáltunk ki egymáson. Mindegyik után megbeszéltük, hogy ki hogyan tudná átalakítani a saját diákjai korcsoportjára, milyen változatok lehetségesek, milyen témaköröknél használhatók. Én persze rögtön végiggondoltam, hogy melyiket lehetne más tantárgyak tanításába is bevonni. Három "like" Alisonnak a mai napért.

Este folytatódott a játék "itthon", a spanyolokkal játszottunk asszociációs társasjátékot angolul.

És ma is sütött a nap!

Augusztus 16.

Ma kicsit unalmasabban kezdődött a délelőtt, mert több volt az elmélet, a délelőtt második részét viszont nagyon élveztem. Többek között a ma délutáni kirándulásunkkal kapcsolatban végeztünk "cooperative listening"-et. A fele társaság csak hallgatott egy szöveget, a másik fele jegyzetelhetett, majd a nem jegyzetelők "felmondták" a hallottakat a jegyzetelőknek, aki ki tudta egészíteni őket.

Délután már úgy indultunk Dartmoorba, hogy sokat tudtunk ennek a különleges nemzeti parknak a történetéről. Persze ezt Roger útközben bőven kiegészítette. Érdekesség, hogy itt írta és itt játszódik Sir Arthur Conan Doyle egyik leghíresebb Sherlock Holmsos regénye, a Sátán kutyája, de erről a környékről származik Darwin, Cook kapitány és az Amundsennel a Déli sark meghódításáért versengő Scott is.

A vidék különleges hangulatú, zord, mégis szelíd, ahol a dombok egyhangúságát megtörik a kopár felföldből kiemelkedő "tor"-nak nevezett hatalmas gránit sziklák. Helyenként az egész tájat belepi a "heather" és a "gorse", vagyis a rózsaszín erika és a sárga zanót, ahogy Judit felvilágosított minket. (Judit bármilyen növényre ránéz, rögtön tudja a nevét.) Ugyanitt láthatók az egész évben szabadon legelő dartmoori pónik, melyek egyáltalán nem félnek az emberektől.

A hat kilométeres túra után jól esett a vacsora, melynek egyik fogása a bombei krumpli volt, amiről megállapítottam, hogy nem más, mint egy keletiesen fűszerezett paprikás krumpli.

Vacsora után három spanyol lánnyal beültünk egy igazi angol pubba, ahol éppen quiz estet tartottak. Csupa sajátosan angol dologról volt szó, úgyhogy nem sok kérdésre tudtuk a választ, de az összes Harry Potteres és Legyek urás kérdésnél nyerők voltunk. Az egyik spanyol lány végül megállapította, hogy ebben az angol kocsmában nagyobb csend van, mint egy spanyol könyvtárban. Ez is szép nap volt.

Augusztus 15.

Délelőtt rengeteg idiómát gyakoroltunk és sok vicces témát kellett csoportokban és párokban megtárgyalni. Ezeknek a feladatoknak a szókincse általában nem az általános iskolába való, de leegyszerűsítve használhatók. Nagyon élvezem, hogy a csoportunkban mindenki kommunikatív, lelkes és szívesen alkot véleményt.

Ezután sok nevetés mellett csoportokban kitárgyaltuk, milyenek a britek, és megpróbáltuk a sztereotípiákat leválasztani a valóságról. Ez már néhány nap itt tartózkodás után is egyszerűbb, hiszen a családban és az utcán, a buszon rengeteg tapasztalatot szerez az ember, és mindent összehasonlít a saját hazájával. (Például itt Devonban a buszsofőr is megköszöni minden utasnak, hogy vele volt, és az utasok is megköszönik az utat.)

Délután a kreatív, gyerekcentrikus módszertan elemeit jártuk körbe csoportonként.

Amellett ,hogy a saját kurzusomon rengeteget gazdagodom kulturálisan és nyelvileg, nagyon jó hallani Judit és Ági beszámolóit a saját kurzusukról, tőlük is, és persze majd Ritától is, gyűjtöm a jópofa játékokat és a vicces ötleteket.

Délután Topshambe utaztunk (emeletes busz tetjén) egy észt és egy spanyol kolléganő társaságában. Gyönyörű napos időben sétáltunk a parton és a fehérre meszelt házacskák között. A szép, réginek tűnő templomról Ági rögtön megmondta, hogy szerinte neogótikus a 19. század második feléből, bent a lelkész ezt egyből meg is erősítette, az 1870-es években építették, csak a torna nagyon régi. (Nem semmi ez az Ági)

Antikváriumban beszereztem egyik kedvenc angol gyerekkönyvemet, majd irány busszal haza, nehogy lekéssem Sue vacsoráját: csirkés-gombás pite rengeteg zöldséggel, majd "trifle", rengeteg gyümölccsel, piskótával, kukoricalisztből készült vaníliás pudinggal és tejszínhabbal. A csehekkel egy órát sétáltunk még, hogy lejárjuk a vacsorát.

Első nap az iskolában

Augusztus 14.

Ma a házigazdánk vitt bennünket el az iskolába. Az én tanárom egy Alison nevű idősebb hölgy, aki a kora ellenére nagyon aktív, nevetős, és munkára fogott minket. A csoportomban a magyarok mellett vannak spanyolok, csehek, olaszok, lengyelek és egy észt tanárnő is. Mindenki jól beszél angolul, és nagyon szimpatikusak, kedvesek voltak. A szünetben lesétáltunk a folyó partjára, amely rendkívül hangulatos, egészen más stílusú házakkal, mint amilyenekkel eddig bármely utazásom során találkoztam.
Ebéd után Roger, az iskola idegenvezetője rengeteget mesélt nekünk a város, a megye, sőt egész Anglia történelméről, a devoni emberek kedvességéről és lassú, nyugodt életmódjáról. Annyira belemelegedett, hogy a végén a Brexitnél kötött ki, büszkén mesélve, hogy Angliában egyedül Exeterben, és még két pici településen győztek az Unióban maradni akarók. Olyan rengeteget mesélt, és olyan élvezetes, vicces stílusban, hogy el kell telnie egy pár napnak, mire minden leülepedik a fejemben.
Ezután megmutatta nekünk Exeter nevezetességeit, természetesen a rengeteg "pub" sem maradhatott ki, mindegyikről elmondta, hogy melyik történelmi híresség iszogatott benne.
A katedrális nagyon lenyűgözött, jóformán sírva fakadtam, amikor először beléptünk. Bár a Winchesterinél és a Canterburynél kisebb, mégis tipikus példája a normann korból való katedrálisoknak. A tornyok román koriak, a többi gótikus, és ennek van a leghosszabb összefüggő legyezős boltozata.
A hazaérkezésem kicsit kalandosra sikerült. A cseh lányok hamarabb elmentek, ezért egyedül kellett boldogulnom. A buszmegállót megtalálva döbbentem rá, hogy az ingyenes utazásra jogosító bérletem az iskolában maradt. (Jól hallom, hogy "nem is te lennél"?) Nyeltem egyet, ki kell dobnom egy kis pénzt jegyre. Csakhogy a buszon nem fogadnak el kártyát, így gyorsan keresni kellett egy bankautomatát. A térképem sem volt meg, így csak a szomszéd utcára emlékezve szálltam fel a buszra. A sofőr meg akart győzni, hogy egy másik busszal kellene mennem, de nem tágítottam. Szerencsére egyszerre vagy három utas is segíteni akart, így végül megtaláltam a megfelelő megállót, onnan pedig már emlékeztem az útra.
Ebéd előtt még egy futás az esőben, hogy kiszellőzzön a fejem, (miközben egy másik lányt útbaigazítottam, aki térképpel a kezében kereste a házigazdája utcáját), majd vacsora. Tegnap azt hittem, hogy csak a vasárnap miatt volt ilyen nagy lakoma, de ma szintén rengeteg finom étel került az asztalra, végül pedig valamilyen ananászos desszerttel zárult a vacsora. Sue egyébként a reggeli joghurtot is maga készíti, sőt a kenyeret is ő süti. Mivel mindenki szeret főzni és enni, még sokáig beszélgettünk, kitárgyalva a magyar, a cseh és a katalán konyha titkait.

Az utazás - augusztus 13.

Elérkezett a nagy nap, én is repülőre ültem. A repülőút gyors volt és kényelmes.

Mielőtt a Heathrow repülőtéren leszálltunk, kicsit várakoznia kellett a gépnek, ezért London belvárosa fölött köröztünk. Nyújtogattam a nyakam, hogy végre élőben is lássam London nevezetességeit a Temze partján, mert, akár hiszitek, akár nem, Ritától eltérően én még soha nem jártam Angliában.

A reptéren bőven volt időm a buszig, ezért elnézegettem a londoni piros emeletes buszokat a turbános sofőrökkel, és élveztem a sokszínű emberforgatagot, meg a repülőtéri alkalmazottak segítőkészségét.

A buszon elbóbiskolta, és valahányszor felébredtem, hirtelen megijedtem, hogy mindjárt karambolozunk, mert rossz sávban megy a busz. (-:

Exeterbe érve összeismerkedtem néhány cseh tanárral, kiderült, hogy ketten ugyanott fognak lakni, ahol én. Nagyon kedves a házinénink, laza, jókedvű, és van egy aranyos kiskutyája, akitől még én sem félek. A nénit Sue-nak, (nem a Rita Sueja, csak őt is így hívják), a kutyust Suzienak hívják,. Teáztunk, jót beszélgettünk, majd fél hétkor elrikkantotta magát, hogy "Tea-time", mire mindenki összegyűlt a roskadásig telerakott asztalnál vacsorázni. Egy ,népes spanyol család is van itt. Rengeteget nevettünk, a néni rengeteget sztorizik, anekdotázik. Amúgy megtudtam, hogy a hagyományos "tea-time" délutáni sütizés-teázás már nincs meg nagyon, az még a háború előtt volt hagyomány, amikor még az angolok is magyar időben ebédeltek. Ma már este eszik a fő étkezést, ezért a régi "tea" időpontjában felszolgált meleg vacsorára mondta, hogy "tea-time". (Ez kicsit zavaros lett.) De sok egyéb helyi hagyományról is beszámolt, sokat nevettünk.

Vacsora után elmentem a két cseh tanárnővel sétálni, beszélgetni.

Várom a folytatást.